A Nagy Budapesti palacsintafesztiválon jártunk

Március 10-én az Allee mellett megrendezésre kerülő Nagy Budapesti Palacsintafesztiválon járt a kis a csapatunk. Az időjárás nem volt éppen kegyes hozzánk, esett az eső és fújt a szél, de így is megérte, borzasztó jókat ettünk. Az egész napot ott kellett volna tölteni, hogy a lehető legtöbb kaját ki tudjuk próbálni, legközelebb már felkészülten érkezünk. Nem is gondolná az ember, hogy egy ennyire egyszerű ételből milyen különleges és finom fogásokat lehet alkotni, láttunk már érdekes dolgokat, de a kiállítók így is tudtak még újat mutatni.

img_4542.jpeg

Hogy miért is érdemes elmenni erre a rendezvényre? A válasz szerintünk egyértelmű, végülis ki ne szeretné ezt a szuper és ráadásul könnyen elkészíthető finomságot. Szuper hétvégi program, sok új tapasztalatot és élményt szerezhetünk a gasztronómia területén, ezen a pár napon ráadásul extrán kényeztethetjük magunkat egyik nagy kedvencünkkel. Láttunk többek között hagyományos, sós, amerikai, színes, holland mini-, boldogi nagyrózsa és egyéb palacsintákat, párat pedig ezek közül ki is próbáltunk. Az én egyik személyes kedvencem a boldogi nagyrózsa volt, amelyről még sosem hallottam a fesztivál előtt. A Heves megyei Boldog községből származó finomság egyszerű, könnyen beszerezhető összetevőkből áll, viszont egy különleges sütőeszközre van szükség az elkészítéséhez, úgy nyeri el a gyönyörű formáját és mintázatát, amit a képeken is láthattok. Igazi műalkotás. Nem kell rá sokat várni, körülbelül fél perc alatt készre sül a forró olajban, általában lekvárral vagy porcukorral a tetején tálalják, több figyelmet érdemelne ez a desszert, legalább annyit, mint a másik híres hungarikum, a lángos.

Az árakat illetően, nem volt okunk panaszra, a rendezvényre való belépés ingyenes volt, csak magukért az ételekért, italokért kellett fizetnünk, amit szintén nem sokalltunk, hiszen jókora adagokat ettünk, hogy őszinték legyünk, az első fogás után már mindenki tele volt. Ilyenkor van segítségedre  lehet egy jó hideg frissen a főzdéből érkező sör, nem is beszélve arról, hogy a rendezvényen olyan fajtákat próbálhattunk ki, mint például a gesztenye-, a birsalma, vagy éppen a banán sör. A gesztenyét mindenkinek ajánlom, nagyon különleges és finom az íze. Ha valaki esetleg nincs oda a palacsintáért nem kell aggódni, van lehetőség buborék waffle-t vagy akár harcsapaprikást is enni. Nekünk nagyon bejött ez a fesztivál, jövőre is mindenképpen tiszteletünket tesszük! :)